|
|
A rózsa szó jelentheti egyrészt magát a rózsafélékhez tartozó fásszárú, évelő növényt, (cserjét), másrészt annak virágát is. De vajon kinek milyen kép villan fel gondolataiban, mikor kiejti a szót "rózsa"? A sárga, a vörös, a piros, a fehér, a rózsaszínű, netán a különleges kék, vagy a lila? És milyen rózsára gondol - a töménytelen közül - az a érdeklődő, aki már több-kevesebb ismerettel rendelkezik ezzel a dísznövénnyel kapcsolatban? Van, akinek a csipkerózsa képe "ugrik be", amint benövi a napos domboldat, várromot, vagy az egész nyáron át virágzó, terebélyes bokrot nevelő köztereket, kerteket díszítő parkrózsa. A fehér virágot bontó vadrózsa - amelynek érett, piros terméséből készül a csipkelekvár - éppúgy esélyes, mint a bokor növésű, nagyvirágú, elegáns tearózsa; esetleg a pergolát vagy az öreg téglafalat díszítő futórózsa, vagy a utóbbi években ismét divatosabbá vált magastörzsű rózsa. A minirózsa akkor még szóba sem került!
A fennti beveztőből is kiderül, hogy igen széles a választék a hazánkban kapható rózsatövek között. Vásárlóink nem csak a különféle rózsa fajtákat találják meg oldalunkon, de rövid bevezetőt kaphatnak a rózsa ültetés rejtelmeibe.
Az oldalon lévő valamennyi rózsatő környezetbarát csomagolású, gyökértartó hálóval ellátott, erős rózsatő,
ára: 600 Ft/csomag.
A futórózsa (lehet teahibrid vagy floribunda) falak befuttatására, rózsalugas kialakítására, kapu díszítésére használható. Az alábbi futórózsa kollekció a nagyvirágúak csoportjába (Grandiflora) tartozik, melyeken az óriási, telt virág a hajtás közepén található. Ezek az illatos, gyönyörű virágok éppoly kellemes látványt nyújtanak mint a bokorrózsák, de sokkal kevesebb helyet foglalnak el a kertből. Napos, nyitott területeken és nedves, jó vízáteresztő képességű talajokon pompáznak legjobban. A futórózsa önálló kapaszkodásra nem képes. Emiatt támasztékra van szüksége, ami lehet kerítés, pergola, virágrács, stb és kötözést igényel. Ültetési tőtávolság 150 - 200 cm, a faltól mért távolság 50-60 cm, a támasztéktól való távolság 20 cm.
 |
 |
 |
 |
|
futórózsa
Virgo
|
futórózsa
Balett
|
futórózsa
Blase Superior
|
futórózsa
Sutter's Gold
|
 |
 |
 |
 |
|
Virgo
Futórózsa ár: 600 Ft
Illatos, hosszú szárú, fehér rózsa.
Kúszó hajtásait támasz mellett kell nevelni.
Magassága: 2 - 4 m
Ültetési idő:
február - április
(rügypattanásig), vagy
október-november
|
Balett
Futórózsa ár: 600 Ft
Illatos, hosszú szárú, rózsaszín rózsa.
Kúszó hajtásait támasz mellett kell nevelni.
Magassága: 2 - 4 m
Ültetési idő:
február - április
(rügypattanásig), vagy
október-november
|
Blase Superior
Futórózsa ár: 600 Ft
Illatos, hosszú szárú, vörös rózsa.
Kúszó hajtásait támasz mellett kell nevelni.
Magassága: 2 - 4 m
Ültetési idő:
február - április
(rügypattanásig), vagy
október-november
|
Sutter's Gold
Futórózsa ár: 600 Ft
Illatos, hosszú szárú,
sárga rózsa.
Kúszó hajtásait támasz
mellett kell nevelni.
Magassága: 2 - 4 m
Ültetési idő:
február - április
(rügypattanásig), vagy
október-november
|
A rózsa sokoldalúan alkalmazható dísznövény. Vágásra, csokrok, koszorúk kötésére, virágvázákba a legszebb az ún. tearózsa. A betegségekkel szemben ellenálló. Ezek a nemes növények hosszú szárúak, június elejétől őszig szép formájú és színű virággal örvendeztetnek meg bennünket. A virágok nagy része igen kellemes illatú. A tearózsa -7oC alatti hőmérsékleten károsodik. Ültetés évében a fiatal rózsatő érzékeny lehet az erős fagyokra, ezért a rózsatövet a föld feletti rész első elágazásáig kupacoljuk fel földdel, amire száraz lombot, vagy fenyőgkérget teríthetünk, kb. 10-15 cm vastagságban. A takarás márciusban már eltávolítható! A rózsatövet mindig tavasszal metsszük vissza, egy vesszőn 2-3 rügyet hagyva.
 |
 |
 |
 |
|
tearózsa
Mr Lincoln
|
tearózsa
Dame De Coeur
|
tearózsa
Casanova
|
tearózsa
Bel Ange
|
 |
 |
 |
 |
|
Mr Lincoln
Tearózsa ár: 600 Ft
Teltvirágú, illatos
vörös rózsa.
Fagytűrő, hosszú szárán
elegáns virágot bont.
Magassága: 70-90 cm
Ültetési idő:
február - április
(rügypattanásig), vagy
október-november
|
Dame De Coeur
Tearózsa ár: 600 Ft
Teltvirágú, illatos
piros rózsa.
Fagytűrő, hosszú szárán
elegáns virágot bont.
Magassága: 70-90 cm
Ültetési idő:
február - április
(rügypattanásig), vagy
október-november
|
Casanova
Tearózsa ár: 600 Ft
Teltvirágú, illatos
sárga rózsa.
Fagytűrő, hosszú szárán
elegáns virágot bont.
Magassága: 70-90 cm
Ültetési idő:
február - április
(rügypattanásig), vagy
október-november
|
Bel Ange
Tearózsa ár: 600 Ft
Teltvirágú, illatos
pink rózsa.
Fagytűrő, hosszú szárán
elegáns virágot bont.
Magassága: 70-90 cm
Ültetési idő:
február - április
(rügypattanásig), vagy
október-november
|
 |
 |
 |
 |
|
tearózsa
Chrysler Imperial
|
tearózsa
Royal Highness
|
tearózsa
Sultane
|
tearózsa
Peace
|
 |
 |
 |
 |
|
Chrysler Imperial
Tearózsa ár: 600 Ft
Teltvirágú, illatos
vörös rózsa.
Fagytűrő, hosszú szárán
elegáns virágot bont.
Magassága: 70-90 cm
Ültetési idő:
február - április
(rügypattanásig), vagy
október-november
|
Royal Highness
Tearózsa ár: 600 Ft
Teltvirágú, illatos rózsaszínű rózsa.
Fagytűrő, hosszú szárán
elegáns virágot bont.
Magassága: 70-90 cm
Ültetési idő:
február - április
(rügypattanásig), vagy
október-november
|
Sultane
Tearózsa ár: 600 Ft
Teltvirágú, illatos narancssárga rózsa.
Fagytűrő, hosszú szárán
elegáns virágot bont.
Magassága: 70-90 cm
Ültetési idő:
február - április
(rügypattanásig), vagy
október-november
|
Peace
Tearózsa ár: 600 Ft
Teltvirágú, illatos
sárga rózsa.
Fagytűrő, hosszú szárán
elegáns virágot bont.
Magassága: 70-90 cm
Ültetési idő:
február - április
(rügypattanásig), vagy
október-november
|
 |
 |
 |
 |
|
tearózsa
Kronenbourg
|
tearózsa
Mount Shasta
|
tearózsa
Gaumo
|
tearózsa
Sterling
|
 |
 |
 |
 |
|
Kronenbourg
Tearózsa ár: 600 Ft
Teltvirágú, illatos,
sárga piros, cirmos
Fagytűrő, hosszú szárán
elegáns virágot bont.
Magassága: 70-90 cm
Ültetési idő:
február - április
(rügypattanásig), vagy
október-november
|
Mount Shasta
Tearózsa ár: 600 Ft
Teltvirágú, illatos,
fehér rózsa.
Fagytűrő, hosszú szárán
elegáns virágot bont.
Magassága: 70-90 cm
Ültetési idő:
február - április
(rügypattanásig), vagy
október-november
|
Gaumo
Tearózsa ár: 600 Ft
Teltvirágú, illatos,
sárga bordó, cirmos.
Fagytűrő, hosszú szárán
elegáns virágot bont.
Magassága: 70-90 cm
Ültetési idő:
február - április
(rügypattanásig), vagy
október-november
|
Sterling
Tearózsa ár: 600 Ft
Teltvirágú, illatos
lila rózsa.
Fagytűrő, hosszú szárán
elegáns virágot bont.
Magassága: 70-90 cm
Ültetési idő:
február - április
(rügypattanásig), vagy
október-november
|
Nagyobb kertekben, parkokban alkalmazható a parkrózsa (ami zömében polianta és a floribunda hybrid). Egy száron 1-3, ritkább esetben 5 nagyméretű virágot hoz. Virágzásuk május végétől kezdődik, és az első őszi fagyokig folyamatos. Közülük az erősebb növekedésű fajták igen szépen mutatnak gyepfelületen kiültetve, ún. szoliternövényként is. A parkrózsa telepíthető rózsaágyba, ahol a növény alakja, lombja egyaránt kivállóan érvényesül. Ültetési tőtávolság parkrózsa esetén 50 - 100 cm.
 |
 |
 |
 |
 |
|
parkrózsa
Nina Weibull
|
parkrózsa
Rumba
|
parkrózsa
Kimono
|
parkrózsa
White
|
parkrózsa
Golden Delight
|
 |
 |
 |
 |
 |
|
Nina Weibull
Parkrózsa ár: 600 Ft
Telt, illatos,
piros rózsa.
Sövényként is jól funkcionál.
Virágzási idő:
júniustól, az első fagyokig
Magassága: 50-60 cm
Ültetési idő:
február - április (rügypattanásig), vagy
október-november
|
Rumba
Parkrózsa ár: 600 Ft
Telt, illatos, piros cirmos sárga rózsa.
Alacsony sövényként is
jól funkcionál.
Virágzási idő:
egész nyáron, folyamatosan
Magassága: 50-60 cm
Ültetési idő:
február - április (rügypattanásig), vagy
október-november
|
Kimono
Parkrózsa ár: 600 Ft
Telt, illatos rózsaszín rózsa.
Alacsony sövényként is
jól funkcionál.
Virágzási idő:
júniustól, az első fagyokig
Magassága: 50-60 cm
Ültetési idő:
február - április (rügypattanásig), vagy
október-november
|
White
Parkrózsa ár: 600 Ft
Telt, illatos
fehér rózsa.
Alacsony sövényként is
jól funkcionál.
Virágzási idő:
júniustól, az első fagyokig
Magassága: 50-60 cm
Ültetési idő:
február - április (rügypattanásig), vagy
október-november
|
Golden Delight
Parkrózsa ár: 600 Ft
Telt, illatos
sárga rózsa.
Alacsony sövényként is
jól funkcionál.
Virágzási idő:
júniustól, az első fagyokig
Magassága: 50-60 cm
Ültetési idő:
február - április (rügypattanásig), vagy
október-november
|
 |
|
rózsa ültetés
|
A rózsa fényigényes növény, vagyis még félárnyékba sem tanácsos az ültetése, mivel ott nem fejlődik megfelelően. A talaj magas sótartalmát jól tolerálja, így utak mellé is ültethető. Ültetés előtt napos helyen állítsuk fél napra vízbe, hogy a tárolás, illetve a szállítás során elveszített nedvességet pótolhassuk. A konténeres növényt edényestől állítsuk vízbe. A szabadgyökerű rózsa gyökérzetét fűrészporral töltött fóliába csomagolják. Ezt távolítsuk el, és a gyökereket óvatosan hajtogassuk szét, majd néhány centiméterrel kurtítsuk meg, vagy a sérült részek fölött vágjuk vissza. Ültetés előtt a gyenge hajtásokat vágjuk le, a főhajtásokat pedig metsszük vissza a bokorrózsa esetén 3-4, a futórózsanál 8-10, a magastörzsű rózsánál pedig 2-3 szemre. Rózsa ültetés után a talajt öntözzük, hogy felgyorsítsuk a gyökeresedést. A talaj túlzott áztatása kerülendő, mert akkor hideg és levegőtlen lesz. Mivel a rózsa több évtizedig (a parkrózsa és futórózsa 30-40, míg a bokorrózsa 15-20 évig) egy helyben marad, bőségesen el kell látni szerves anyaggal. Az ületetőgödörből kivett földet érett istállótrágyával, komposzttal vagy a kereskedelemben kapható humusztrágyával dúsíthatjuk.
|